A szülőség nem egy munkahely és nem is egy társadalmi betegség

A szülővé válás nem egy társadalmi probléma, amit meg kell oldani, sem egy a sok munkahely közül. Noha a mai világban sajnos már egyre inkább így tekintenek rá, és ezt próbálják belesulykolni a fiatalokba, akik emiatt félnek a családalapítástól, a gyermekvállalás után pedig sokan szoronganak amiatt, hogy vajon elég jó szülők-e. Emiatt a szülőség sok örömét nem is tudják megtapasztalni – mondta lapunknak Ellie Lee, Centre for Parenting Culture Studies (CPSC) központ alapítója és igazgatója, az MCC Budapest Summit on Technology and Society előadója, aki kutatásaiban azzal foglalkozik, hogyan hat a szülőkre és gyerekeikre, hogy az apák és az anyák szerepét mára már sokkal inkább „kockázatkezelőként” határozták meg, ami nemcsak a szülőknek, de a gyerekeknek is káros.

A szülőség nem az egyik munkahelyünk

Sokszor halljuk azt a támogatónak tűnő kijelentést, hogy a „szülőség az egyik legnehezebb munka, mégsem kapunk hozzá használati utasítást”. Ellie Lee szerint ez a hozzáállás megtévesztő, és ha jobban belegondolunk, nevetséges is, mivel a szülőség „egyáltalán nem egy munka, hanem valami teljesen más” – állítja. Hangsúlyozta, a CPSC központ célja, hogy felhívja az emberek figyelmét, 

„Ezzel egyre nagyobb hatalmat adunk a társadalom egy bizonyos rétegének, amely pszichológiainak mondott elméletekre alapozva próbálja befolyásolni az emberek életét” – véli a szakértő, aki szerint ez a helyzet generációról generációra romlik. – 

 – állítja Lee, aki szerint ezáltal rengeteg öröm és boldogság veszik el a szülőségből. Ráadásul nem is tudják, kire támaszkodjanak, kihez fordulhatnának segítségért.

A szoptató anyák példája jól demonstrálja az egész problémás társadalmi jelenséget

Ellire Lee akkor kezdett el foglalkozni ezzel a jelenséggel, amikor a Kenti Egyetemen végezte doktori tanulmányait, és megismerkedett Frank Füredivel, az MCC Brussels ügyvezető igazgatójával, akivel közös tanulmányt írtak arról, hogyan állnak a fiatal édesanyák a kisgyermekük táplálásához, kifejezetten a szoptatás kérdéséhez.

Lee elmondta, a kutatás rámutatott, hogy míg a csecsemők táplálása egy olyan gyakorlat, amely még családon belül – sőt, akár ugyanannak az anyának két gyermeke esetében – is eltérő lehet, az anyák mégis mesterségesen próbálják szabályozni, hogy szoptatnak-e, és ha igen, meddig. A tanulmányban azt vizsgálták, hogyan befolyásolja ez az úgynevezett „medikalizált félelemkultúra” a szülőket már rögtön az első időszakban.

„És tulajdonképp így jött létre a központ, immár több mint húsz évvel ezelőtt. Azóta rengeteg más helyzetet megvizsgáltunk már, és számos új tanulmány készült” – foglalta össze. 

A szülőségbe bele kell tanulni, de nem idegenek szakkönyveiből

A szülők külső befolyása, és a rájuk nehezülő nyomás a gyermeknevelés minden területére kihat.

 – jelentette ki Lee, de hozzátette, ez természetesen nem minden szülőre érvényes, ez csak egy általánosan megfigyelhető jelenség, különösen az angolszász országokban. Hozzáteszi, ennek a jelenségnek köszönhetően, mára már az emberek magánélete is gyakorlatilag a szakemberekről és a szakmaiságról szól.

Hangsúlyozza, nem azzal van a baj, hogy a fiatal szülők tanulni szeretnének a náluk tapasztaltabbaktól, hanem azzal, hogy 

„Az a fő probléma, hogy kezdenek eltűnni és háttérbe szorulni az erős helyi közösségek és informális kapcsolatok” – vélekedik Lee, aki szerint ezt tudatosan is formálták azok az erők, amelyek a gyereknevelést professzionális szintre akarták emelni, kiszakítani a szülőket az informális kötelékekből. – „az a céljuk, hogy a fiatalok egyre kevésbé adjanak a szüleik, nagyszüleik tanácsaira, és csak a szakemberekre hallgassanak, amitől a gyermeknevelés egy sokkal ridegebb és érzelmektől mentesebb procedúra lesz”.

Lee szerint ez ahhoz vezet, hogy a szülők egyre többet aggódnak, és nem mernek segítséget kérni egymástól.

A szülők bizonytalansága a legnagyobb kockázat a gyerekekre nézve

A szülők bizonytalansága ráadásul a gyerekekre nézve is veszélyes. Lee úgy látja, a szülők részéről a legfontosabb, hogy határozottságot sugározzanak magukból, és azt mutassák, megállják a helyüket a felnőtt életben.

„A magabiztosság és a nyugodtság a legfontosabb” – foglalta össze pár szóban, és hozzátette, a gyerekeket integrálni kell a társadalomba, érzékeltetni velük, hogy tartoznak valahová.

– jegyezte meg félig viccelődve. – „Ha feladatot bízunk rájuk, azzal megmutatjuk nekik, hogy nem pusztán független entitásként, hanem egy nagyobb közösség tagjaként élnek a világban.”

Hangsúlyozta, akkor érzékeljük, hogy tartozunk valahová, ha egyfajta felelősségünk van a közösségért, ezért is elengedhetetlen megtanítani a gyerekeknek, hogy nekik is feladatuk van a családi élet működtetésében.

Nemcsak az anyák, az apák is érintettek

Ellie Lee fontosnak tartotta kiemelni, hogy bár a legtöbb bizonytalanság az anyákat érinti, napjainkban már az apák is szerves részei a gyerekek mindennapjainak, ezért ők is megküzdenek ugyanezekkel a kihívásokkal.

„Például létezik szülés utáni depresszió a férfiak körében is” – hozta fel, és elmondta, rengeteg kutatás foglalkozik az apák nehézségeivel is.

A szakértő szerint mindenképp előrelépés, hogy manapság már a férfiak is egyre nagyobb szerepet töltenek be a gyerekeik életében, de fontos, hogy a szülőséget ne azzal a narratívával vizsgáljuk, mintha az egy „társadalmi betegség lenne”, amire gyógymódot keresünk, noha egyre inkább efelé halad a világ.

Nyitókép: MCC